Utazni mindig jó.
Kikapcsolódás vagy üzlet céljából.
Ön kitalálja, mi megvalósítjuk!

Vízumok

Hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozásának napjától (2004. május 1-je óta) a közösségi jog alapján a magyar állampolgárok is utazhatnak személyazonosító igazolvánnyal az Európai Gazdasági Térség (EU tagállamok + Norvégia, Liechtenstein, Izland) tagállamaiba.

A többi európai országba, illetve az Európán kívül eső országokba a magyar állampolgárok továbbra is csak érvényes útlevéllel és - adott esetben - vízummal léphetnek be. Irodánk teljes körű vízumügyintézést vállalva biztosítja Önnek a vízumigénylő nyomtatványokat és az azok kitöltéséhez szükséges információkat. Egyes országok esetében a vízumért fizetendő összegek eltérőek, változóak lehetnek, ezekről bővebb információt a honlapunkon és irodánkban kaphat.

A vízum nélkül is látogatható országok köre rendszeresen változik, ezért kiutazás előtt célszerű tájékozódni, hogy a meglátogatni kívánt országokban, illetve azokban az országokban, amelyeken át kíván utazni, szükséges-e vízum. Ha igen, akkor ezeket be kell szereznie.

Az EU állampolgárok három hónapon túli tartózkodása esetén a tagállamok bejelentési kötelezettséget követelhetnek meg. Tartózkodási engedély ekkor sem kell, a bejelentésről az illetékes hatóságok igazolást állítanak ki. A három hónapon túli tartózkodásnál azonban a tagállamok kérhetik a megélhetéshez szükséges rendszeres jövedelem és a teljes körű betegbiztosítás igazolását vagy a foglalkoztatást (munkaviszonyt), illetve tanulmányok folytatását bizonyító okiratot.

Amerikai Egyesül Államok

A biometrikus (bordó színű) útlevéllel rendelkező magyar állampolgárok internetes regisztrációval (ESTA) 90 napig vízummentesen tartózkodhatnak az Államokban.

Ausztrália

Vízumdíj: 0 AUD / fő 3 hónapos vízum esetén
Ügyintézési díj: 5.000 Ft / fő
Ügyintézési idő: 1 Munkanaptól

Egyiptom

Vízumdíj (turista): 5.000 Ft / fő
Ügyintézési díj: 5.000 Ft / fő
Ügyintézési idő: Beadástól számított 4 munkanap
Szükséges dokumentumok:
Útlevél (a visszaút időpontjától még legalább 6 hónapos érvényesség kötelező)
1 db színes fénykép
Repülőjegy-foglalás
Kitöltött vízumkérő lap 1 példányban

Egyesült Arab Emirátusok

Vízumdíj: 20.000 Ft / fő
Ügyintézési díj: 5.000 Ft / fő
Ügyintézési idő:
Beadástól számított 1 hét
Szükséges dokumentumok:
Útlevél fényképes oldala
beszkennelve
1 db szkannelt fénykép max. 40 Kb méretben
Megvásárolt repülőjegy az Emirates légitársaság járatára


Letölthető mellékletek:
Vízum adatlap

India

Vízumdíj: 16 000 Ft / fő
Ügyintézési díj: 5.000 Ft / fő
Ügyintézési idő: Beadástól számított 3 munkanap
Szükséges dokumentumok:
Útlevél, mely legalább 6 hónapig érvényes
2 db igazolványkép
Hiánytalanul kitöltött vízumigénylő lap 2 példányban
Anyagi fedezet igazolása
(legalább 30 USD / nap)

Indonézia

Vízumdíj: 40 USD / fő (30 napos)
60 USD / fő (60 napos)
Ügyintézési díj: 5.000 Ft / fő
Ügyintézési idő: Beadástól számított 1 hét
Szükséges dokumentumok:
Útlevél (a visszaút időpontjától még legalább 6 hónapos érvényesség kötelező)
2 db színes fénykép
Hiánytalanul kitöltött vízumigénylő lap 2 példányban
Repülőjegy-foglalás
Szállásfoglalás (60 napos

Irán

Ügyintézési idő: általában egy hét
Azoknak, akik rendelkeznek ún. referenciaszámmal, a vízum egy munkanapon belül elkészíthető
Szükséges dokumentumok:
Útlevél, amely a hazaút dátumához képest 6 hónapig érvényes
Vízum kérdőív
2 db igazolványkép
Repülőjegy foglalás
Szállásfoglalás


Letölthető mellékletek:
Vízumkérelem

Kambodzsa

Vízumdíj: 25 USD (30 napos)
Ügyintézési díj: 5.000 Ft / fő
Ügyintézési idő: Beadástól számított 1 hét
Szükséges dokumentumok:
Útlevél (a visszaút időpontjától még legalább 6 hónapos érvényesség kötelező)
1 db színes fénykép beszkennelve
Repülőjegy-foglalás

Kazahsztán

Szükséges dokumentumok:
Vízumkérő lap
Gépelt hivatalos nyilatkozat, amely kötelezően tartalmazza a következő információkat: az utazó személyes adatai (szül. hely, szül. idő, útlevél száma, érvényességi ideje), az utazás célja (helység, meghívó cég adatai, tárgyalások témája stb.), vízum kérelmezett időtartama, szállás helye, illetve egyéb fontos, az utazással kapcsolatos információ
Útlevél. Az útlevélnek az utazás időtartamán túlmenően hat hónapig kell érvényesnek lennie, valamint lennie kell legalább két üres oldalnak, ahova a vízum elhelyezhető
Az útlevél másolata (az első oldal, ahol az alapvető adatok vannak)
1 db. színes igazolványkép
Szállásfoglalás és repülőjegy másolata


Letölthető mellékletek:
Vízumkérelem
Nyilatkozat Kazah Vízumkérelemhez

Thaiföld

Nincs, 30 napig tartó tartózkodásra nem szükséges vízum!

Oroszország

Vízumdíj: 9.800 Ft / fő
Ügyintézési díj: 8.000 Ft / fő
Ügyintézési idő: 7 munkanap
Szükséges dokumentumok:
Útlevél (egymás melletti két üres oldallal)
1 db fénykép
Oroszországi szállásfoglalás igazolása
Kitöltött vízumkérő lap
A tartózkodás idejére érvényes biztosítás


Normál vízum ügyintézési idő: 5-7 munkanap
Gyorsított feláras verzió:
3 munkanap
vagy 1 munkanap (hétfőről-keddre, szerdáról csütörtökre lehetséges)

Július 15.-től az orosz konzulátus áttér vízumkérdőívek digitális kitöltésére, ami azt jelenti, hogy addig még elfogadjak papíron kitöltött vízumkérdőíveket, de utána már nem. Július 15. után beadásra kerülő vízumkérdőíveket Interneten ki kell tölteni, kinyomtatni, aláírni és eljuttatni az irodánkba.

Az alábbi linken megtalálható a honlap: http://visa.kdmid.ru

Az útmutató jelenleg csak angolul vagy oroszul érhető el. Lényeges információ: az ékezetes betűk helyett az angol ábécé betűit kell beírni, pl. „ű” helyett „u”.
A csillaggal megjelölt pontok kötelezően kitöltendők.
A papír alapú vízumkérdőíven szereplő adatokon kívül ki kell tölteni a meghívó szervezetet és a meghívó számát.

Turista és tranzit vízum

  • 1 db fénykép, 3x4 cm-es szembe nézetű, sötétített szemüveg és fejfedő nélküli. Otthon kinyomtatott fényképeket a konzulátus nem fogad el, csakis hivatalos, fotó automata vagy fényképész által készített fényképet fogadjak el. Csak fehér hátterű, színes fénykép csatolható a vízumhoz! Az amerikai, brit és kanadai állampolgárok részére az orosz vízum igényléséhez 2 db fénykép szükséges!
  • érvényes útlevél leadása a vízum bepecsételéséhez, melyben egymással szemben legalább két üres oldal található, az oroszországivízum bejegyzéséhez; az útlevél érvényességének min. 6 hónappal meg kell haladnia a vízum lejártának idejét
  • kitöltött vízumkérő lap
  • Betegség, baleset biztosítás a kinn tartózkodás idejére (banki biztosítás esetén igazolás szükséges, formájáról érdeklődjön az irodánkban)
  • meghatalmazás
  • a repülőjegy vagy repülőjegy foglalás meglevősége esetén kérjük azt is behozni, de az csak a tranzit vízumhoz feltétlenül szükséges
  • Nem magyar állampolgárok esetében magyar lakcím kártya vagy tartózkodási engedély vagy munkáltatói igazolás szükséges!

Üzleti vízum

  • kitöltött vízumkérő lap
  • 1 db fénykép, 3x4 cm-es szembe nézetű, sötétített szemüveg és fejfedő nélküli. Otthon kinyomtatott fényképeket a konzulátus nem fogad el, csakis hivatalos, fotó automata vagy fényképész által készített fényképet fogadjak el. Csak fehér hátterű, színes fénykép csatolható a vízumhoz! Az amerikai, brit és kanadai állampolgárok részére az orosz vízum igényléséhez 2 db fénykép szükséges!
  • érvényes útlevél leadása a vízum bepecsételéséhez, melyben egymással szemben legalább két üres oldal található, az oroszországivízum bejegyzéséhez; az útlevél érvényességének min. 6 hónappal meg kell haladnia a vízum lejártának idejét
  • meghívólevél: kérésére ezt is beszerezzük
  • baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás a kinntartózkodás teljes időtartamára
  • egy évre szóló vízum esetén egyes nem-EU tag országok állampolgáraitól AIDS vizsgálat szükséges
  • meghatalmazás

Gépjárművezetői vízum

  • kitöltött vízumkérő lap
  • meghatalmazás
  • 1 db fénykép
  • CMR
  • utasbiztosítás
  • a Magyar Fuvarozók Egyesülete által kiállított kérelem
  • az Orosz Közlekedési Minisztérium által kiállított engedély
  • a jogosítvány másolata
  • a forgalmi engedély másolata


Letölthető mellékletek:
Meghatalmazás
Vízumkérelem

Kína

Vízumdíj:
8.000 Ft / fő (egyszeri belépés)
12 000 Ft / fő (kétszeri belépés)
Ügyintézési díj: 5.000 Ft / fő
Ügyintézési idő: Beadástól számított 1 hét
Szükséges dokumentumok:
Útlevél (a visszaút időpontjától még legalább 6 hónapos érvényesség kötelező)
1 db színes fénykép
Kitöltött vízumkérő lap


A vízumügyintézés általános átfutási ideje 4 nap. A sürgősségi ügyintézés (felár ellenében) esetében a vízum 1 munkanap alatt elkészül (amennyiben 10:30 óra előtt nyújtja be vízumkérelmét, a kész vízumot pedig azonos napon 11:00-11:30 között átveheti). Ha 2-3 munkanap alatt szeretné kézhez kapni vízumát, a sürgősségi felárat kell fizetni.

Az összes vízumtípus intézéséhez szükséges dokumentumok a következők:

  • Érvényes és aktuális útlevél. Az útlevél érvényességi idejére vonatkozó követelmény, hogy az a belépés napjától számított hat hónapon belül nem veszítheti el érvényességét. További követelmény, hogy az útlevél legalább egy üres oldalt tartalmazzon.
  • 1 db kitöltött vízumkérő formanyomtatvány
  • 1 db színes igazolványkép (szembe fordulva, világos háttérrel)
  • Repülőjegy vagy repülőjegy foglalás másolata.

A vízum típusától függően, további iratok benyújtása szükséges, mint:

Üzleti vízum esetén
1. A meghívó cég vagy fél által kiállított meghívólevél Kínába.
2. Többszöri beutazásra szóló üzleti („F") vízum igényléséhez az alább felsorolt követelmények közül legalább az egyiknek eleget kell tenni:

  • A kérelmezőnek a vízum igényléséhez be kell nyújtania egy, az erre feljogosított kínai hatóság által kiállított vízumértesítő levelet, mely tartalmazza az érvényességet, a belépések számát és a tartózkodás időtartamát.
  • Ha a kérelmező befektetést hozott létre Kínában, vízumigényléséhez be kell nyújtania kínai kereskedelmi engedélyének eredeti és egy fénymásolt példányát, melyen szerepel a kérelmező neve. (Az eredeti példányt a kérelmező vizsgálat után visszakapja).
  • Ha a kérelmező olyan magyar cégnél tevékenykedik menedzsment szintű poszton, mely Kínában leányvállalatot működtet, akkor a kérelmezőnek a magyar cég által kiállított vízumkérelmen kívül, a Kínában működő leányvállalattól származó meghívólevelet is mellékelnie kell.
  • Annak a kérelmezőnek, aki legalább kétszer látogatott Kínába „F" vízummal az utóbbi 12 hónapban, vízumigényléshez be kell nyújtania korábbi vízumának fénymásolatát és a kínai fél által kiállított meghívólevelet.
  • Ha a kérelmező rendszeresen látogat Kínába, hogy a kínai partnercéggel kötött szerződésben foglaltakat teljesítse, vízumigényléséhez be kell nyújtania a szerződés eredeti és fénymásolt változatát. (Az eredeti példányt a kérelmező vizsgálat után visszakapja).

Munkavállalói vízum esetén

  • Egy vízumkérelem benyújtásáról szóló értesítés, melyet az erre feljogosított kínai hatóság állít ki, illetve a Kínai Munkaügyi Minisztérium által külföldi állampolgárok részére kiállított munkavállalási engedély, vagy a Kínai Külföldi Szakértő Iroda (China Foreign Expert Bureau) által kiállított külföldi szakértői engedély.
  • A kísérő családtagok részére szükséges egy vízumkérelem benyújtásáról szóló értesítés, melyet az erre feljogosított kínai hatóság állít ki, vagy a rokoni kapcsolatot igazoló dokumentum bemutatása, mely lehet házassági anyakönyvi kivonat, születési anyakönyvi kivonat, stb.
  • Az egészségügyi vizsgálatról szóló igazolás (Physical Examination Certificate for Foreign Citizen, Visa Application Form (Q2))!

Tanulmányi vízum esetén

  • Egy Külföldi Diákok Vízumkérő Formanyomtatványa (Foreign Student Visa Application Form, JW201 vagy JW202), melyet az erre feljogosított kínai hatóság állít ki, illetve egy, a tanulmányok folytatását jóváhagyó levél a kínai iskolától (enrollment letter).
  • Egy évet meghaladó tartózkodás esetén az egészségügyi vizsgálatról szóló igazolás (Physical Examination Certificate for Foreign Citizen, Visa Application Form (Q2))!

Tranzit vízum esetén

  • A célországba érvényes vízum, illetve a célállomásra kiállított érvényes repülőjegy.

Csoportos vízum esetén

  • Vízumkérelemről szóló értesítés, melyet a „China Travel Service (CTS)", a „China International Travel Service (CITS)", a „China Youth Travel Service (CYTS), vagy a „Chinese National Tourist Bureau" (Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal), vagy bármely kínai tartományi Turisztikai Hivatal kiállíthat.
  • Kitöltött csoportos vízumkérő formanyomtatvány (Group Tourist Visa Form) három példányban. Ha az utaslistán maradnak üres, ki nem töltött mezők, kérjük, húzzon egy egyenes vonalat a bal felső sarokból a jobb alsó sarokba, kék vagy fekete színű tollal.


Letölthető mellékletek:
Egészségügyi vizsgálatról szóló igazolás
Vízumkérelem
Vízumigénylő kitöltési útmutató